Oltóvíztározók
A belügyminiszter 54/2014. (XII. 5.) BM rendelete az Országos Tűzvédelmi Szabályzatról Országos Tűzvédelmi Szabályzata:
§ (1) A víztároló befogadóképessége nem lehet kisebb 30 m3-nél, alsó szintje pedig legfeljebb 7 méterrel lehet mélyebben a talajszintnél.
(2) A víztároló kivételi helyét úgy kell kialakítani, hogy az tűzoltó gépjárművel megközelíthető legyen.
(3) A víztároló és a védeni kívánt építmény, szabadterület közötti távolság nem haladhatja meg a 200 métert.
A távolságot a megközelítési útvonalon kell mérni.
(4) Oltóvízként figyelembe vehető
- a) a hűtőtorony vízmedencéjének vagy az egyéb, technológiai víznek – a tűzoltásra való felhasználás miatt – a technológiai berendezésben veszélyt nem előidéző vagy
- b) a település közüzemi vízműve víztárolójának tűzoltási célra biztosított
vízmennyisége is, ha azokon a tűzoltóság járműveinek csatlakozására megfelelő vízkivételi lehetőség van kiépítve.
(5) A tűzoltási célra figyelembe vehető 100 m3 alatti önálló víztárolót legalább egy, az ennél nagyobbakat pedig minden
megkezdett 100 m3 térfogat után egy-egy szívócsővezetékkel kell ellátni.
(6) A szívóvezeték belső átmérője legalább NA 100 legyen, alsó végződését szűrővel, felső vízszintes irányú végződését pedig
szabványos A jelű (NA 100) csonkkapoccsal és kupakkapoccsal kell ellátni. A szívócsonk-csatlakozó helyet vízszintesen, a
talajszinttől 0,8–1,2 méter magasságban kell kialakítani.
(7) A szívócsővezetékeket egymástól legalább 5 méter távolságra kell elhelyezni.
(8) A vízszerzési helyet úgy kell kiépíteni, hogy az tűzoltó gépjárművel mindenkor megközelíthető és az oltóvíz – a vízállástól
függetlenül – mindig akadálytalanul kiemelhető legyen. – ( idézet: Országos Tűzvédelmi Szolgáltató Kft. )
Oltóvíztározó tulajdonságai és előnyei:
- a környezetét díszítő
- esztétikus
- környezetbarát
- hasznos
- kialakítása olcsóbb lehet mint a tartályoké
- az ingatan értékét viszont növeli
- a Tűzoltóság is elfogadja
Tűzrendészeti elvárásoknak megfelelő Oltóvíztározó Tüzivíztározó-t telepítünk, ha a rendelkezésre álló hálózati oltóvíz nem áll rendelkezésre.
A tervezők, kivitelezők és üzemeltetők számára a magyarországi felhasználásban a 9/2008. (II. 22.) ÖTM rendelettel életbe léptetett OTSZ az MSZ 12845 szabvány előírásai a mértékadóak. A felszíni medencék általában szívócsonkokkal ellátott tófólia felhasználásával épített mesterséges tavak.
Oltóvíztároló medencék tisztítását vízforgatók, szűrők és a környezetbarát telepített vízinövények és halak végzik.
Telepítés előtti feladatok:
- oltóvíztározó medence helyének és méretének meghatározása
- épületektől, kerítéstől mért távolsága
- tűzoltás szempntjából könnyű megközelíthetősége
- engedélyek beszerzése
- költségek számítása
- oltóvíz mennyiség meghatározása és utánpótlása
- jelzőtáblák elhelyezése
- szvattyúk és szívócsövek elhelyezésének meghatározása
- meder, part és környezet kialakítása
- vizinövények meghatározása és telepítése
- halak telepítése
- koncepció a környezetbarát és esztétikus díztó, tüzivíztározó építése kivitelezesésére
Tüzivíztározó építése-Kerti tó építése-Fürdőtó építése-halastó építése.
Hívjon, megbeszéljük: +36209690603
Author Bio
SZISZÓ MIX Kft.
1999 óta foglalkozunk kertépítéssel, dísznövény, tófólia, tószűrők, szivattyúk forgalmazásával, tószigeteléssel, automata öntözők építésével, csobogók, tűzivíztározók, fürdőtó építésével. Telefon: +36209690603 E-mail: sziladil@gmail.com